Harmadik fejezet

Becsapottság és félelem

Nem lesz semmi baj, sikerülni fog és Thomas sem üldöz, majd! - Lex ezt mondogatta magában, miközben haza felé tartott. Zaynnel végig beszélgették a délutánt, ettek egy finom ebédet a szálloda éttermében, majd a szobában folytatták tervük szövögetését. Már mindent elterveztek és a lány fejében is ezerszer lejátszódott ez a verzió, de ott volt egy másik is amire szintén sokat gondolt. Mi van, ha nem sikerül? Ha a tervünk kudarcba fullad? Tom mit csinálna velem? Velünk? 

Féltette a fiút. Saját magánál is jobban.

Mire eljutott addig, hogy ez nem történhet meg már az ajtójuk előtt állt és a kulcsaival bajlódott. Azt hitte férje még nem tért haza, ebben tévedett. Nyílt az ajtó és Thomas állt előtte.

- Hol voltál?

- A parkban. - ment volna be az ajtón.

- Mi az oka a viselkedésednek? - kapta el felesége vállát, mire a nő fájdalmasan felnyögött, de nem válaszolt. - Ez nem igaz! - sóhajtott bár érződött a hangján, hogy legszívesebbe leordítaná a lány fejét. Betuszkolta Lexyt az ajtón, amit aztán be is zárt maguk után. - Áruld el.

- Mit? - ráncolta a szemöldökét Alexis és elfordult, nem akart a férje szemébe nézni, igaz, hogy jól tudta titkolni az érzelmeit, de nem kockáztathatott. - Egyszerűen csak elmentem sétálni egy kicsit. El akartam feledkezni dolgokról. Miért zavar ez téged annyira? - szemében könnyek szöktek, úgy nézett fel a férfira aki meglepődött a reakción. Nem várt sírást, semmi ilyesmire nem számított, maximum arra, hogy Lex fogja magát és átmegy a másik szobába és magára zárja az ajtót. Mint tegnap este.

- Olyan furcsa vagy mostanság. - jegyezte meg a férfi aztán inkább otthagyta a lányt és elment zuhanyozni, de előtte még hátraszólt neki. - Készíts vacsorát és vegyél normális ruhát, vendégek jönnek ma hozzánk!

A nő végignézett magán. Igaz át kell öltöznie, hiszen reggel csak az egyik kényelmes és kissé kopottas farmerét húzta magára egy pulóverrel és egy kényelmes lapos sarkú cipővel, na meg a mankókkal.

Mielőtt átvette volna a ruháit a konyhába ment és belenézett a hűtőbe. Talált benne filézett csirkét és parmezán sajtot illetve biztos volt benne, hogy még van hosszúkás olasz tészta és minden más hozzávaló is egy finom tejszínes csirkés tésztához, ezért annak látott neki. Fél óra alatt el is készült a finom vacsora, sőt már tálakba is rakta és meg is terítette az asztalt.

A szobájukban átöltözött. Egy hosszú farmert vett fel - a kékes, lilás foltok eltakarása érdekében - egy csinos háromnegyedes ujjú, egyszerűnek tűnő, de mégis kacifántos szabású felsővel és egy balerina cipővel. Fogta a mankókat és a férje elé állt.

- Na, így már jól nézek ki? - kérdezte tettetett érdeklődéssel. Nem foglalkozott már ő azzal, hogy tetszik-e ennek a férfinak a ruhája, a stílusa egyszerűen csak öltözködött a saját ízlése szerint. Thomas fel sem nézve az újságból bólintott.

- Persze.

Ebben a pillanatban kopogtak a bejárati ajtón és Alexis már el is indult kinyitni. Nem tudta kik a vendégek ezért mikor meglátta őket nagyon meglepődött és csak dadogni tudott.

- Öhm...ööö...Jó etét! - mosolygott rájuk mikor végül meg tudott szólalni. - Alexis Garner! - nyújtott kezet a nőnek, majd a férfinek is.

- Perrie Edwards! - mutatkozott be az előtte álló szőke nő ugyan csak mosolyogva, azonban a mellette álló Zayn nem szólt semmit. Alexis pedig nem értett semmit. Miért hívta meg a férje vacsorára őt? Úgy érezte a srác átállt a másik oldalra, elárulta és ő teljesen egyedül maradt.

- Sziasztok! Örülök, hogy eltudtatok jönni! - köszöntötte kedvesen a vendégeit, majd befelé invitálta őket.

Miután mindenki helyet foglalt a konyhában és megvacsoráztak. Az étkezés a legtöbbjük számára jó hangulatban telt, de volt aki feszélyezve érezte magát és már majdnem sírt. Alexis nem mondható gyengének, de ebben a helyzetben nagyon is annak érezte magát. Mikor az étkezés a vége felé közeledett Thomas megszólalt:

- Nos, ami az üzletet illeti... - kezdte, aztán a feleségére pillantott. - Menjetek ki beszélgetni Perrie-vel, mi majd elintézzük ezt egymás között. - a nő felsóhajtott. Nem bírt volna ki még egy pillanatot a vele szemben ülő férfi társaságában. Bólintott, majd mosolyogva felállt, összeszedte a tálakat, elővette a tegnap készítette süteményt a hűtőből és lerakta a férfiak elé az asztalra. Mind két nő elhagyta a helyiséget és a nappaliban helyet foglalva beszélgetni kezdtek, először Perrie szólalt meg.

- Szép a házatok. - ennyi volt a megjegyzése.

- Gondolom a tiétek is szép! - így indult a beszélgetésük, kicsit nyögve nyelősen, de két óra múlva már szinte mindent tudtak egymásról.

- Hát akkor már elég régóta együtt vagytok! Ideje is már összeházasodni! Ne várjatok vele sokat, mert még a végén elmúlik a szerelem és a lelkesedés, mint a múltkor. Remélem azért most már összejön. - lökte meg játékosan új barátnője vállát Lexy. Nem tudta ezt mégis miért mondta, mert hiba volt a Tommal kötött házassága. Túlságosan elsiették, nem ismerték meg eléggé egymást.

- Hát én is. Egyébként, persze. Te már csak tudhatod, hiszen itt élsz boldogan a férjeddel, ebben a gyönyörű házban, New Yorkban. Bevallom, kicsit irigykedem. - Alexis megrázta a fejét, azt nem merte elmondani a lányka, hogy a házassága koránt sincs rendben.

- Ugyan. - mosolygott szomorkásan. Belépett a nappaliba Zayn és Thomas is. Úgy tűnt mindent megbeszéltek, ezért menni is készültek. Perrie és Alexis megölelték egymást.

- Szia!

- Szia! - köszöntek el egymástól. Ez alatt a pár óra leforgása alatt igazán jó barátnők lettek. Lexy tudta, hogy soha többé nem találkozhat a másik lánnyal a szökés után, mert akkor megkockáztatná azt, hogy Thomas megtalálja, de Pezz semmit sem sejtett az egészből, ő abban a tudatban vált el újonnan szerzett barátnőjétől, hogy jövő hónapban - mikor Zaynnel újra Thomashoz jönnek, valami fontosat megtárgyalni - újra beszélgetnek egy jót.

- Viszlát! - intett oda barátságtalanul Zaynnek.

- Várjatok! Még ki kell mennem a mosdóba! - figyelmeztette őket a szőke hajú lány, majd kérdőn nézett rájuk.

- Megmutatom. - sóhajtott Thomas és az egyik ajtó felé mutatott, mikor a lány megindult követte. Így Alexis és Zayn egyedül maradtak.

- Ez nem az aminek látszik! - szabadkozott azonnal a sötét hajú fiú.

- Miért, minek látszik? - vágta oda sértődötten a kérdést. - Nem érdekel a jó kis magyarázatod! Azt hittem mellettem állsz! - emelte fel a hangját, de azonnal suttogásra vette azt, mikor tudatosult benne, hogy hol van és, hogy a férje ezt bármikor meghallhatja. - Mindegy. Csak hagyj békén és légyszíves ne tegyél keresztbe nekem. - kérte tőle, majd otthagyta őt az előtérben.

Este mikor lefekvéshez készülődtek Thomas megkérdezte tőle honnan ismeri Zaynt. Lex lefagyott, de mégis kellett felelnie valamit, ezért pár perc múlva megszólalt és nem hazudott.

- Egy régi barát. Említette neked, hogy ismer?

- Igen. - bólintott a férfi, majd tovább faggatta a lányt. - Hogy ismerkedtetek meg.

- Kimentem a játszótérre játszani és találkoztunk...ennyi. - akarta lezárni végre a témát, hisz nem kellett Tomnak tudnia azt, hogy a felesége kivel tervezte meg a szökési tervét, meg, hogy pár napja újra találkoztak.

- Hol mentetek ki a játszótérre? - kérdezősködött tovább a férfi.

- Tulsában. Ott laktak a nagyszülei. Négy évesek voltunk akkor. - tette hozzá a végén, hogy a férje értse a szituációt és ne gondoljon semmi rosszra, de legfőképp, hogy ne kezdjen el gyanakodni. Megpróbálta lazán kezelni ezt az egészet és arcára teljes nyugalmat is erőltetett azonban belül nagyon feszült volt és alig várta már, hogy Thomas lekapcsolja a villanyt és végre aludhasson reggelig. - Jó éjszakát. 

Tizenegy óra körül ébredt ugyanis hangokra lett figyelmes. Kezével végigsimított az ágyon férjét keresve, de ő nem volt ott. Kinyitotta a szemeit és az utcáról beszűrődő halovány fényben nézte a maga mellett lévő üres helyet az ágyban. Várt. azonban mikor férje fél óra múlva sem jött fel, lement utána a földszintre. A lépcsőn lassan lépkedett és visszatartotta lélegzetét is, mivel nem akart zajt csapni és az egész teste fájt még mindig. Természetesen vacsoránál sem érezte jobban magát, de ott meg kellett játszania ő mennyire boldog és mennyire jól érzi magát. Mikor leért meglátta, hogy a konyhában ég a villany, be is akart menni, de aztán lépteket hallott ezért elbújt két jókora virág mögé. Tartott tőle, hogy észre veszik és akkor megint csak kapna érte. Thomas sétált el előtte, az előtérbe ment, ahol felhúzta a cipőjét és egy dzsekit, majd elhagyta a házat. Alexis csak az ajtó csapódását hallotta, kíváncsi volt. Mégis hová mehetett? - kérdezte magában. Az előtérben ő is felvette magára a cipőjét és egy tavaszi kabátot, majd utána ment. Az ajtót nem zárta kulcsra, mert gyorsan kellett lépkednie, hogy ne vessze szem elől a férfit. 

Sok séta után aztán Thomas befordult egy sikátorba. Lexy a szemeteskonténer mögé bújva leste mit csinál. Meglepődött mikor a férfi egy pisztolyt húzott elő a kabát zsebéből, a szája elé kellett kapnia a kezét, hogy ne sikoltson fel. Megijedt. Mégis mit akar azzal csinálni? 

Pár perc múlva meg is kapta a választ, mikor egy fiatal, 18-20 éves fiút látott arra felé lépkedni - Őt szerencsére nem vehette észre, hisz a szemetes takarásában volt - köszönt a férjének, aki valamiről faggatni kezdte. Alexis nem hallhatta miről van szó, mert túl messze volt, de annyira rá tudott jönni, hogy valamit nem fizetett ki neki a fiú. Ebből még baj lehet. - futott át az agyán. Ismeri ő már ahhoz eléggé a férjét, hogy megtudja állapítani ebből semmi jó nem sülhet ki. A következő másodpercek történéseire azonban ő sem gondolhatott. Ezt azért nem képzelte volna. 

Thomas a srác fejéhez tartotta a fegyverét és nemes egyszerűséggel meghúzta a ravaszt. Olyan volt a mozdulat, mintha ezt már jól begyakorolta volna, mintha már rutinból menne neki...

Alexis nyelt egyet és megeredtek a könnyei. Nem bírta vissza tartani őket, hangtalanul sírt aztán mikor férje elhúzta onnan a holttestet, kihasználva a legjobb pillanatot eltűnt onnan. 

Hazafelé menet már zokogott. Végig az a jelenet játszódott le a fejében, amit az imént látott. Csak arra tudott gondolni, hogy a férje egy hidegvérű gyilkos. Egy gyilkos. Neki pedig vele kell egy fedő alatt élnie. Nem bírja ki. Elszökik. Ekkor döntötte el véglegesen, hogy elmenekül, új életet kezd...